lekvar_2017_1.jpgA jó dalt arról ismeri fel az ember, hogy megérinti a szívét-lelkét, és megragad az emlékezetében. Az idei fesztiválunk azért is kapta a „Vidéki dallam” nevet, mert éppen ilyenné igyekeztünk tenni a résztvevők számára a sokféle programmal: szívet megérintővé és emlékezetessé.

 Pénteken „Felütéssel” kezdtünk. A Művelődési Házban este hatkor 3 különböző kiállítással vártuk a fesztivál megnyitójára érkezőket. A nagyteremben a „Látrányzöld” természetfotó pályázatra beérkezett képeket állítottuk ki. Az előtérben a Kerek Világ Egyesület programjai kaptak helyet: Dr. Czappán István interaktív kiállítása a teáról, és dr. Czappán Magdolna dekoratív fémdobozai. Kelemen Ferenc polgármester úr megnyitotta a fesztivált. A Népdalkör dalcsokra után  rögtön megtartottuk a fotópályázat eredményhirdetését is. A háromtagú szakmai zsűri a következő fotókat díjazta:

 

 

Érintetlen kategóriában:

  1. helyezett: Gál Zoltán
  2. helyezett: Kis-Bankné Kondákor Marianna – Elmúlás

III. helyezett: Szász Anikó - Reggeli fények

 

Érintetlen-makró kategóriában:

  1. helyezett: Tóth Valéria - Deres platán
  2. helyezett: Gál Zoltán

III. helyezett: Bessenyi Lajosné

 

Megművelve kategóriában:

Megművelve - I. helyezett: Korcz Bence

Megművelve - II. helyezett: Bessenyei Lajosné

Megművelve - III. helyezett :Soós Eszter

 

Megművelve - makró kategóriában:

I.helyezett: Garai Georgina: Fejet hajt a kalász

II.helyezett: Kis-Bankné Kondákor Marianna: Katica

III. helyezett: Papp Ferenc: Gyémántnárcisz

 

Idén is tartottunk közönségszavazást a Művelődési Ház Facebook oldalán. Az alábbi fotókat lájkolták a legtöbben a különböző kategóriákban:

Érintetlen kategóriában közönségdíj: Orbán Frigyesné

Érintetlen - makró kategóriában közönségdíj: Orbán Frigyesné

Megművelve kategóriában közönségdíj: Bessenyei Lajosné

Megművelve makró kategóriában közönségdíj: Kanizsai György: A borsó meg a héja

Az abszolút közönségdíjat, azaz kategóriától függetlenül a legtöbb szavazatot Soós Eszter fényképe nyerte el.

Nem volt egyszerű abból a sok bámulatosan jó képből kiválasztani a díjat érdemlőket. Köszönjük a szakmai zsűri munkáját, a lájkokat és gratulálunk a helyezetteknek! Mindenkinek, aki küldött képet óriási köszönet! Ahogy a megnyitón el is hangzott: mindegyik fénykép, akár kapott díjat, akár nem, különleges érték! És mind „látrányzöld.”lekvar_2017_2.jpg

Mindenképpen szólnunk kell az idei versenyeink díjairól. A fotópályázat, a lekvár, a szörp és a főzőverseny helyezettjei különleges és egyedi díjakat kaptak, amelyeket június végi kézműves táborunkban, a Kis Mesterek készítettek: kicsik a nagyoknak. Köszönjük nekik!

Este kilenckor indult el a Művelődési Ház elől énekszóval és fáklyákkal a menet, hogy - az ökumené jegyében - mindkét templomunkat felkeresse. Vannak olyan alkalmak, amelyeken ott kell lenni. Sem a fotó, sem a videó nem rögzíti pontosan - mert az érzéseket, a hangulatokat, a Lelket a gépek nem érzékelik. Ilyen volt a Fesztivál első estéje templomainkban: a gyertyafényes felolvasás a református templomban és a templom fontosságáról szóló, nagyon személyes vallomás a katolikus templomban.

Szombat - a fődallam, a „Dalido” - eseményekkel zsúfolt nap volt.

lekvar_2017_3.jpgA Löködönc idei mottója így szólt: „A hősiesség nem tulajdonság, hanem viselkedésforma!”  Bőven akadt lehetősége a futóknak, hogy ezt bizonyítsák. Bár két különböző hosszúságú (5 és 7,5 km) és nehézségi fokú, 25 akadállyal izgalmassá tett pályával készültünk, mindenki a nehezebb pályát futotta végig. Érdemes végignézni a Látrányi Művelődési Ház Facebook oldalán vagy a latrany.hu-n az akadályoknál készült fényképeket, sok helyen látszik, hogy futóink nem csak hősiességből vizsgáztak jelesre, hanem emberségből is. Ha már pályakialakításnál tartunk: köszönjük a pályaépítéshez adott segítséget Albert Ferencnek, Szentes Szabolcsnak, Böjtös Richárdnak, Böjtös Krisztiánnak és Tóth Máténak! Köszönjük a bemelegítések levezetését Herbert Pálnak és Soósné Valikának az egészségügyi háttér biztosítását!

Kétszer annyian jelentkeztek a Löködöncre, mint tavaly, ezért 3 futamban rajtoltak el bemelegítés után a versenyzők. Négy kategóriában osztottunk díjat: lány, fiú, női és férfi.

A Lányok versenyének dobogósai:

  1. Juhász Dóra Dominika (Balatonlelle)
  2. Lelkes Fanni (Fonyód)
  3. Fehér Fruzsina Lili (Szolnok)

 

A Fiúk kategóriájának első három helyezettje:

  1. Udvaros Zoltán (Látrány)
  2. Kuti-Kiss Milán (Látrány)      
  3. Rigó Dominik (Szőlősgyörök)

 

A Nők versenyének helyezettjei:

  1. Hubai Tímea (Ajka)
  2. Lennert Olga (Veszprém)
  3. Mérő Dominika (Veszprém)

 

A Férfiak kategóriájának dobogósai:

  1. Szűr Krisztián (Ajka)
  2. Pichler Tamás (Úrkút)
  3. Kováts György (Ajka)

 

Gratulálunk mindenkinek, aki önmagát felülmúlva, megbirkózva a vízzel, sárral, porral, fáradtsággal teljesítette a távot!

 

lekvar_2017_4.jpgMiközben indultak a futamok, elkezdődtek a gyermekprogramok: megérkezett Toma és csapata a Vidám Manók Próbáival, a légvár és a trambulin. Megteltek az árusok asztalai is kézműves portékával.

A Kézműves Sátorban idén két különböző alapanyagból és technikával alkothattak a betérők: papírfonással dísztárgyakat és befőttesüvegekből mécsestartókat. Köszönjük Tóth Ferencné Ilonka néninek, hogy elvállalta a „papírfonó részleg” vezetését!

Nemsokkal ebéd előtt a Látrányi Önkéntes Életmentő és Tűzoltó Egyesület Ifjúsági Csapata tartott látványos és nagyon komoly bemutatót. A jelenleg tízfős ifjúsági csapatot – akik között a legfiatalabb öt, a legidősebb tizenegy éves - Lendvai Bálint, parancsnok és Becker Balázs készítette fel.

lekvar_2017_5.jpg

Tavaly a nagyi kamráját idézte meg a Látvány Lekvárda sátra,  idén már az ebédlőjét.

A Látrányi Népdalkör tagjai nemcsak örömmel vállalták el, de szívüket-lelküket beleadták a Lekvárdába. Sok új ötlettel színesítették: a berendezéstől kezdve Látrány Lekvárjának megfőzésén át egészen a palacsintaárulásáig. Köszönet érte mindannyiuknak!

A Lekvárdában készült képeket ITT találod.

Nincs Lekvárfesztivál főzőverseny nélkül. Idén marhahúsból készültek a „versenyételek”. A főzőversenyben első helyen végzett a       Bóka–Papp család  „Székelytánc ízekből” nevű fogása. A második díjat a Három Bubóca, azaz Varga Endre és csapata vehette át, a harmadik helyre a Szarka család marhagulyása került.

lekvar_2017_6.jpgA falu ebédje idén már 4 bográcsban főtt, és hamar elfogyott. Nemcsak azok ehettek belőle, akik lent voltak a Füzesen. Ahogy tavaly, úgy idén is vittünk belőle az időseinknek. Köszönjük Nagy Zoltánnak és Papp Ferencnek a finom bográcsgulyást és Sárosdi Editnek az ebéd kihordást!

Délután a HSMA Magyar Erős Ember Szövetség szervezésében, Darázs Ádám vezetésével, megismerhettük a Skót Felföldi Játékokat, amihez nem maradhatott el a hozzáillő skót népviselet sem. Látrányi erős embereink is kipróbálhatták magukat hordóhajításban, póznatolásban. Műsoruk meglepetésszáma a lánykérés volt, ugyanis a csapat egyik tagja akkor és ott tett bizonyságot kemény izmai mellett gyengéd érzelmeiről.

A színpadon fellépett a Jázmin Néptánc Egyesület, a Pontiac zenekar, az Abba Sisters, a Marcato Ütősegyüttes és a The FreakEnd. Látványos Kyokushin Karate bemutatót tartott az Oyabun Dojo.

lekvar_2017_7.jpgMegismerkedhettünk egy újabb extrém sporttal is, a saját testsúlyos testedzéssel, a street workouttal a SunBarz csapatának köszönhetően. A gyerekek pedig részt vehettek a Bogárréti Fesztiválon, ahol jókedvűen és játékosan sok érdekes dolgot tudhattak meg a bogarakról. Délután kerítettünk sort a lekvár és a szörpverseny eredményhirdetésére is.

A Házi lekvárok versenyében első helyezett lett a Kultúrklub málnalekvárja. A második legfinomabb lekvár 2017-ben Kelemenné Gévai Beáta eperlekvárja lett. Harmadik helyezést kapott egy nagyon fiatal versenyző (Csak így tovább!) Kanizsai Sára szilvalekvárja.

A Lekvárdában idén is minden fesztivállátogató megkóstolhatta a versenyre leadott lekvárokat, és szavazhatott a legfinomabbra. A legtöbb voksot kapta és így közönségdíjat nyert Szűcs Zoltánné tök-citromfű lekvárja.

A Szörpök versenyének helyezettjei a következők: első lett Kelemen Ferencné meggyszörpje, második Papp Ferenc ribizliszörpje, harmadik helyezést kapott Becker Balázs cseresznyeszörpje.

Sötétedéskor a Tüzek Fesztiváljával folytatódott a nap. Akár részesei is lehettünk egy látványos tűzönjárás rituális bemutatójának, ámulhattunk a tűzzsonglőrök táncos produkcióján és az égre nézve gyönyörködhettünk az elmaradhatatlan tűzijátékban.

Vasárnap délelőtt, záróhangul lovaskocsis kiránduláson vehettek részt a szerencsés kupongyűjtők. A végcél Kiss Jánosék pincéje volt, a Farkasháton. Gyönyörű kilátás, finom halászlé és igazi vendégszerető hangulat várt bennünket. Köszönjük!

lekvar_2017_8.jpgSok-sok segítséget kaptunk ahhoz, hogy jól szóljon a „Vidéki Dallamunk, hogy sikeres legyen Fesztiválunk! Köszönjük a Kerek Világ Egyesületnek a közreműködést! Külön köszönet illeti az önkéntes segítőinket, a Látrányi Önkéntes Tűzoltóságot, a Látrányi Tömegsport és Lövészklubbot, Visnyeiné Marikát, Zömbik Sándorné Zsuzsa nénit, Vendel Jánost, Jakab Tibort, Tóth Ferencet és a Papp ABC-t! Köszönet Szalai Sándornak, Bogdán Jánosnak és Wolleszkyné Horváth Magdolnának a fesztivál hirdetéséhez adott segítségéért! Köszönet érte a fellépőknek, a közreműködőknek, a falu vendégszerető lakosainak!

A Látrányi Művelődési Ház dolgozói