46

A- A A+

ajandek.png2016. január 5-én három, csomagokkal teli kocsi rótta Látrány havas-jeges utcáit, hogy minden 60. életévét betöltött látrányi lakoshoz eljuthasson az Önkormányzat „évkezdő” élelmiszer ajándéka.

A tavalyi év sikeres önkormányzati gazdálkodása tette lehetővé anyagilag, hogy belevágjunk egy ilyen ajándékozási akcióba.  Ahogy az talán már köztudott, önkormányzatunk minden látrányi újszülöttet babacsomaggal köszönt, fiataljainkat a Bursa Hungarica ösztöndíjjal segíti, a rászorulók életét pedig rendszeres települési támogatással illetve a kormány által támogatott szociális tűzifával próbálja megkönnyíteni. Ezért határoztunk úgy, hogy most egy másik korosztályt, Látrány idősebb generációját keressük meg, és így köszönjük meg a tőlük kapott örökséget: mindazt, amit tettek és tesznek községünkért és közösségünkért.

Több, mint 350, alapvető élelmiszert tartalmazó csomagot állítottunk, és adtunk át. Bár elfáradtunk a nap végére, nagyon jó volt látni megajándékozottak meglepődését, és örömét.

Reméljük, 2017-ben is ilyen ajándékosztással kezdhetjük az évet!

Kelemen Ferenc, polgármester