Ennyi volna egy szóba sűrítve, amit tudtára szeretnénk adni az érdeklődő közönségnek. Adni szeretnénk valamit a közösségnek és kapni szeretnénk segítséget, hogy még többet adhassunk. Szeretettel várunk tagjaink közé mindenkit -legyen az diák, vagy nyugdíjas, kétkezi munkás, vagy pedagógus- aki velünk együtt tenni akar valamit közös céljaink megvalósításáért.

Részlet az alapító okiratból:
"Alulírottak..... szükségét érezzük, hogy létrehozzunk egy olyan szervezetet, amelynek segítségével megpezsdíthetjük a helyi kulturális- és közéletet; visszanyúlva a hagyományokhoz -a modern korunk által nyújtott technikai lehetőségek felhasználásával- megújítsuk azokat. Tesszük mindezt azért, hogy példát adjunk gyermekeinknek arról, hogyan lehet életünk szerves részévé tenni a múlt örökségét annak érdekében, hogy biztos fogódzót adjon a folytonosan változó, "modernizálódó" világban. Ugyanakkor lehetőségeket szeretnénk keresni, illetve mutatni ahhoz, hogy helyben megtalálják boldogulásukat, és megértsék, miként lehet a városi létforma kényelmét, sokszínűségét összeötvözni a falusi élet előnyeivel. Ezért létrehozzuk a "Kerek Világ Közművelődési Közhasznú Egyesület"-et, melynek céljait a következőkben jelöljük meg:

Színvonalas kulturális programok, kiállítások rendezése.
Közérdeklődésre számot tartó témákkal kapcsolatos előadások, vitaestek szervezése.
Együttműködés a helyben, vagy környékünkön régebb óta működő kulturális és közéleti jellegű szervezetekkel (népdalkör, nyugdíjasklub stb.), annak érdekében, hogy összefogásunkkal minél több embert bevonhassunk a közösségi életbe
A helyi pedagógusokkal együttműködve, segítségére lenni az Önkormányzatnak a nemzeti-, valamint jelesebb egyházi ünnepeinkről való méltó megemlékezésben.
Továbbképzési és önképzési lehetőségek keresése, illetve megszervezése.
Együttműködés az Önkormányzattal a regionális turisztikai-, gazdasági fejlesztési programok által nyújtott lehetőségek kiaknázásában.
Helyi kulturális és építészeti értékeink felkutatása, dokumentálása, megőrzése, illetve -ha szükséges- állagmegóvásuk, védettségük megszervezése (különös tekintettel az idegenforgalmi és turisztikai szempontból érdeklődésre számot tartó dolgokra)
Kapcsolatfelvétel és együttműködés hasonló célú országos szervezetekkel (Civil Fórum, Közéleti Önképzőkör, Honismereti Egyesület stb.)
A fent felsorolt célok megvalósítása érdekében minél több fiatalt, iskolást bevonni az Egyesület működésébe, értelmes szabadidős elfoglaltságot, új ismereteket, közéleti tapasztalatokat nyújtva nekik ez által.
Tehetséges fiatalok továbbtanulásának elősegítése ösztöndíj-lehetőségek keresésével, esetleg ösztöndíj alapításával, olyan formában, hogy megszerzett tudásukat visszatérve helyben kamatoztassák.

Az Egyesület
- címe: 8681 Látrány Rákóczi u.69.
- e-mail címe: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.
- működési területe:Látrány község és vonzáskörzete
A Közhasznú szervezetekről szóló 1977. évi CLVI. törvény alapján “a közhasznú szervezet támogatóját a közhasznú szervezet - létesítő okiratában rögzített - céljaira adott támogatás után társasági adókötelezettséget érintő kedvezmény, ill. személyi jövedelemadó kötelezettséget érintő kedvezmény illeti meg”.